A járvány alatti időszakban egyértelműen győztesen kerültek ki a magánegészségügyi szolgáltatók, de a helyzet most teljesen új fordulatot vesz.
Ahogyan a legtöbb iparág, úgy a magánegészségügyi szektor is gőzerővel készül a sebességváltásra, hogy felkészülhessen a 2023-ban várható gazdasági recesszió hatásainak lereagálására és tompítására.
Az utóbbi 2-3 év óriási keresletet generált a piacon, amit a magánszektor is, csak nagy erőfeszítések árán tudott kiszolgálni, viszont a felzárkózás sikeresen zajlott (és zajlik ma is), sőt további szintet lépnek a magáncégek, fekvőbeteg-kapacitásaikat kezdték el látványos tempóban feltölteni és bővíteni.
Továbbá az országos hálózatok kiépítése, a konszolidáció is zajlik a piacon.
Bárhogy is legyen, egyet biztosan kijelenthetünk: a magyar egészségügy egy átmeneti állapotba került. Szabályozási fronton is tovább dúlnak az egyeztetési küzdelmek, hogy a magánszolgáltatók, valamint az állami ellátás palettája is bővülni tudjon, valamint a két szektor közelebb kerülhessen egymáshoz.
Az idén, már 6. alkalommal, a budapesti Marriott Hotelben megrendezett Private Health Forum 2022-n szó volt digitalizációról, biztosításokról, telemedicináról, egészségügyi marketingről, betegutakról, humánerőforrás-megoldásokról, áremelkedésekről, vagyis az egész szektor kilátásairól.
Ennek a cikknek a célja, hogy lényegretörően összeszedjem azokat az információkat, amik segítségével megértheti a jelen, valamint a következő időszak történéseit.
Járványügyi intézkedések hatása
-Növekvő várólisták: A nagyszámú kereslet lekövetése a magánszektornak is nagy kihívást jelentett, emiatt akár több napos vagy hetes várólisták is kialakultak.
-Egészségtudatosság és fizetőképes kereslet növekedése: Állami szektor kiterheltsége miatt akik megtehették a magánszolgáltatók felé fordultak, továbbá ezen időszak előremozdította a prevencióra való igényt.
-Ellátáshoz hozzáférés csökkenése: Egyre nehezebben fizeti meg az egészségügyi szolgáltatásokat az alsóbb társadalmi réteg.
-Konszolidáció: A jelenlegi gazdasági helyzet tartós lesz.
Egészségügyi átalakítása hatásai
Magán szolgáltatók további erősödése
-2021-ben rekord 50%-os árbevétel növekedés értek el a nagyobb szereplők.
-Nagy ismert fővárosi magánellátók fele évek óta veszteséget termel
-Harc az egészségügyi HR-ért, bérspirál fokozódik
-Infláció negatív hatásai: Főleg a munkabéreket érintő hatásaitól tartanak a vezető magánszolgáltatók.
-Árfolyamkockázatok: Drágul az orvosi anyagok, eszközök beszerzése.
-Megváltozott finanszírozási környezet: Nehezen lehet előre tervezni.
-Energiaárak hatása: Rezsiköltségek drasztikus emelkedése.
-Folyamatosan változó szabályozási háttér: Egy-egy új szakrendelő megnyitása óriási papírmunkát igényel.
-Áremelés: Mindenképp hozzá kell nyúlni a szolgáltatások árazásához.
Cikkem ezen részében a rendezvényen megtartott kerekasztal beszélgetéseken elhangzott legértékesebb gondolatokat írtam le.
Neveket az elhangzott információkhoz a pontatlanság elkerülése végett nem társítok.
-Elmúlt 2 év COVID időszakban profitált a magánegészségügy, mindenki növekedett. Állam magánegészségügy leterheltsége miatt új kapacitásoknak kellett megfelelni és a kollégákat is érintette a COVID. Többek között meg kellett oldani a helyettesítéssel járó kihívásokat. A Doktor24 a mérete és szervezettségének köszönhetően ezt a problémát jól menedzselte.
-Medicover vezet kb. 20 milliárd bevétellel utána jön a TritonLife 16 milliárddal. Régebbi statisztika itt látható.
-2023 lesz nehéz év lesz, mert ekkor fognak begyűrűzni az igazi hatásai az energia áraknak.
-Minden katasztrófa egy lehetőség egy szolgáltató számára, ha jól reagálsz, akkor győztesen kerülhetsz ki ebből a helyzetből is. A TrintonLife katonai fegyelemmel menedzselte a bizniszt és az operatív feladatokat a COVID idején.
-Profitról csak nagyon óvatosan lehet beszélni, a mostani helyzet miatt.
-Méretbeli különbségek nagy előnyt szolgáltak (szolgálnak ma is) a nagyobb szolgáltatóknak. (Nagyobb erőforrás, stabil orvos és munkatárs gárda, nagy páciens közönség mozgatása.)
-Összességében az összes résztvevő klinika rendkívül rugalmasan tudta kezelni az utóbbi 2 évet. Sikeresen zárták azt, és folyamatosan fejlődnek.
-Ha azt csinálják amihez értenek és orvosként folytatják tovább és a betegellátás van szem előtt, akkor átvészelik ezt az időszakot.
-Kontrollingnak pontosan kell tudni, hogy megéri-e az adott tevékenység A-tól Z-ig. A maximális és teljes ügyfél-élmény biztosításaként legtöbb nagy brand olyan szakrendeléseket / kezeléseket is biztosít, ami önmagában veszteséges. Ezért a szolgáltatás-portfóliót nem csak vertikálisan, hanem horizontálisan is érdemes megvizsgálni, ha az páciens-élményről van szó.
-Humán-erőforrás: stabil összeszokott csapatban a kulcs! A pénz önmagában nem minden, a törődés és megbecsülés rendkívül fontos, nagy figyelmet kell fordítani, hogy kialakulhasson a munkatársakban is a közös értékrend a vállalat iránt.
-Cél lenne, hogy a magán és az állami szolgáltatók együtt tudjanak működni és ne külön. Egy magánember NEAK finanszírozással a magánszolgáltatóhoz is eltudjon menni. Jelenleg a rendszer nagyon igazságtalanul működik, mert a pácienseknek jóformán 2-szer kell fizetni. (Egyszer az államiban NEAK-kal, máskor pedig magánba.) A teljes szakma azt szeretné, hogy a páciens egyfajta kiegészítő biztosításként tudná felhasználni a NEAK-t, azaz csak a különbözetet kelljen megfizetnie az orvosi szolgáltatásért.
-Kezd versenyelőny lenni, hogy a cégek az alkalmazottainak magán egészségügyi biztosítást nyújtanak. Egyén szinten egyre fontosabb lesz, hogy legyen magánegészségügyi biztosításunk, mert nem fogjuk vállalni, hogy saját zsebből megfinanszírozzuk az orvosi ellátásunkat. Pár éven belül ez elengedhetetlen lesz, hogy vagy a cégek vagy maga a munkavállaló biztosítsa magát. Továbbá rendkívül előnyös lenne, ha ez intézményszerűen tudjon működni és ne egyéni úton.
-A páciens-elégedettség az egyik fontosabb tényező! De sokszor azért jönnek a páciensek, mert kiszorulnak az állami ellátásból. Totál elfogadható, hogy az állami 60 nap alatt nem tud időpontot adni, a magán pedig csak 14 nap. A páciensek nincsenek tisztában azzal, hogy mik lehetnek a valós elvárásaik! Sokszor már akkor felháborodott a páciens, ha 1 napon belül nem kap időpontot, még akkor is, ha az állami nem tud adni 60 napon belül sem.
-Egyre nehezebben fizetnek a páciensek az alacsonyabb szegmensekből, kezd érződni a fizetési nehézség és az inflexió.
-Az egészségügyi szolgáltatások ma már egyáltalán nem luxuscikkek, hanem egy alapvető szükségletté váltak fogyasztói részről! Tehát (így vagy úgy) mindenképp megfogják venni a páciensek mindegy hogy mennyibe kerül, mert a kockázatviselés nő, ha nem teszik meg a megfelelő lépéseket.
-A páciens számára kiemelt érték a személyesség és a megfelelő, empatikus információ. Jóformán ezért választják nagyrészben a magánellátást az állami ellátás helyett.
-A legfőbb megkülönböztetés mai napig a kiváló ügyfélélmény biztosítása. Vezető szolgáltatók szerint, az ár számít a legkevésbé.
-Folyamatosan mérd a hatékonyságodat és fejleszd hozzá a szolgáltatásodat. Aki nem mér, az semmit nem tud a saját bizniszéről és nem is tudja azt kellőképpen kontrollálni.
-Fejlesztés és ügyfélélmény
-Elérhető és megtartható orvosok, valamint eü. munkatársak száma és minősége
-Bizonytalanság és az erre az adott jó reakciók
-Magas szaktudású szakemberek jó együttműködése
-Páciensek nagyobb minőségű kiszolgálása
-Kezd versenyelőny lenni, hogy a cégek számára, hogy a munkatársaiknak az magánegészségügyi biztosítást nyújtanak.
-Egyre fontosabb lesz, hogy minden embernek legyen magánegészségügyi biztosítása, mert a jövőben egyre kevesebben fogják vállalni, hogy saját zsebből finanszírozza az orvosi ellátást.
-Pár éven belül ez elengedhetetlen lesz, hogy vagy a cégek vagy maga a munkavállaló biztosítsa magát. A legelőnyösebb az lenne, ha az intézményszerűen működnének a magánegészségügyi biztosítások megkötése, finanszírozása, megszervezése és menedzselése, és ne egyéni úton.
-A jövő egészségbiztosítása fix önrészes (pl. 10e Ft) vagy százalékos önrészes (pl. 20%) egészségbiztosítási csomagok lesznek.
-Egyre több az online foglalás, ahova szűrőket lehet (és kell is) beépíteni, hogy a túlhasználás elkerülje a rendszert. Akiknek nincs szüksége személyes ellátásra, az csak orvosi tanácsadást és receptírást kapjon.
–Költségcsökkentő megoldásokat kell bevezetni:
-További áremelkedés: Mindenképp hozzá kell nyúlni a szolgáltatások árazásához.
-Inflexió: Hamarosan el fogja érni a szektor azt az árat, amit már az emberek nem akarnak megfizetni. (Főleg, ami a nagy műtétek és beavatkozásokat illeti.)
-Sok szolgáltatónál nagy gond lesz. (Rezsi, HR, stb.)
-Egyre inkább a nagyobb, tőkeerős, jól és stabilan működő cégek térnyerése várható. Akik multi-lokációval rendelkeznek jobban fognak érvényesülni a következő időszakban.
-Folytatódik a konszolidáció. A bizonytalan gazdasági állapot tartós marad.
-Magánegészségügynek még mindig sok tere van a fejlődésre, és tovább fog növekedni a következő években. Nagy hangsúlyt kap a magán fekvőbeteg-ellátás terjedése.
-Egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a Symptom Checker megoldások. Bár még mindig nagyon megosztja a szakmai közvéleményt a téma, mert még a profitábilis működését nem bizonyították. (De kétség sem fér hozzá, hogy óriási fantázia van benne.)
-Telemedicina megoldások: Egyhangú véleményen vannak a vezető szolgáltatók, hogy jelenlegi páciens esetek kb. 60-70 százalékát telekommunikációs módon is meglehet oldani és nincs szükség személyes találkozásra. A Z-generáció* (várhatóan) egyáltalán nem fogja igényelni a személyes kommunikációt, viszont a jelenlegi, fizetőképes generáció (Milleniumiak, Baby Boomerek) még igénylik.
A Silicium Egészségügyi Marketing alapítója, PPC specialista és Growth Marketer. 500+ millió forint online költési tapasztalattal támogatja több magánpraxis online növekedését.
Siteri Gergő
Alapító